A játékbolt kirakata általában tele van mindenféle játékkal. A gyerekek megállnak előtte, szemügyre veszik a kínálatot és kiválasztják a számukra leginkább vonzó játékot. Nekem mindig is a plüssmackók tetszettek, hiába voltak ott babák, kirakók, fajátékok stb., nekem a mackó kellett, a barna plüss. De mivel nem én vagyok az egyetlen akinek rajongása határtalan, ezért volt hogy harcolni kellett érte. És volt mikor a mackó magától jött. Viszont azt mindig is tudtam hogy egy igazi van, a többi csak játék, ami pótolja az egyetlent. A mostani plüss az eddigi legjobb játékom, oda teszem ahova akarom, akkor játszom vele amikor akarok és úgy brummog ahogy én akarom. A legjobb pedig, hogy semmit nem vár el tőlem cserébe. Nem is várhat, mert ő az én játékom, nem pedig én az övé...akkor teszem el végleg az ágy alá, amikor akarom...és már kezdem nagyon megunni.
Ezer éve nem jártam erre. valahogy nem volt mit virtuális papírra vetni, vagy ha volt is, azt inkább kibeszéltem magamból. De itt az új és és a blog is megérdemel valami fincsi falatot :)
Van pár elhatározásom erre az évre.hogy mik?
-sikeresen zárom az első félévet a főiskolán. ez sikerült is, már majdnem egy hónapja élvezem az otthon melegét. kipipálva
-lediplomázom. ez úgy néz ki egyelőre nem rajtam múlik, mivel a jelenlegi állás szerint a kedves egyetem nem indít 2 db olyan órát ami nekem kellene. lesz egy kedves látogatásom a T.O.-n.
-sportolni fogok,rendszeresen. már ki is néztem a megfelelő létesítményt, megfelelő felszereltséggel és megfelelő árfekvéssel.
-olyan helyre megyek nyári gyakorlatra, ahol tényleg tudok fejlődni és tanulni. elég az álmodozásból meg a sóvárgásból, itt az ideje a felemelkedésnek :)
-tanítani fogok.németet.nagyon jól.
-mindenkivel kedves és aranyos leszek és nem fogom hagyni, hogy mások butasága kihasson az én pici életemre is.
-szeretni fogok. őt is, téged is.
-leszokom a dohányzásról.
-boldogságos leszek, egészséges és vidám.
-o és meg kell próbálnom eleget enni :)
ennyi. ígylegyen.ígylesz.így kell lennie :)
tsók
Szeretlek Manó
ööö...két perccel ezelőtt még tudtam, hogy mit akarok írni, de aztán a fejrázós albiparty résztvevői elvonták a figyelmem a nemzetköziségükkel. szóval kicsit már húzott ide az egerem, ideje bepötyögni piciny életem elmúlt karaktereit. csak lusta vagyok. és ez a megállapítás mindenre vonatkozik. két hetem van arra, hogy leadjam a szakdolgozatom, de még egy betűt se írtam meg belőle. mert lusta vagyok és hát mert nem igazán érzek indíttatást arra, hogy nekikezdjek. mert hát kapok egy diplomát érte. na bumm. múlt héten sikerült eljutnom odáig , hogy kiszámoljam, hány felvételi ponttal büszkélkedem ebben az új pontszámítási rendszerben (mert lusta voltam, akkor amikor beadtam a felvételit) , de aztán rájötte, hogy nem kell aggódnom, az a 457 pont bőven elég lenne pár erősebb szakra is. oda meg, ahová menni szeretnék szintem 200%, hogy felvesznek. boldogság. meg hát jön a nyár és rengeteg terv. azt hiszem itt az ideje komolyabban nekiálljak foglalkoznia rádiózással, mert így nem lesz belőlem sült tök se. csak hát lusta vagyok. pedig imádnám, ha végre valaki az orrám alá tolná a mikrofontés végre cincoghatnék kedvemre. de ezt most komolyan veszem és megteszek pár lépést a stúdió felé. mert hát visszajelzések alapján a beszédemmel és a rátermettségemmel nincs baj. és....ah lusta vagyok befejezni, majd máskor. mac holnap ballag, kap virágot meg szeretet. és meg lopok pillantást.
tsók
Ma délután sikerült elkapnom a Veszprém-Szeged férfi kézilabda mérkőzést. az utóbbi hetekben rengeteget cikkeztek a veszprémi csapatról, a kitartásukról, a lelki erejükről és arról a hihetetlen csapatszellemről, ami Veszprémben igenis megvan. Marian Cozma meggyilkolása az idei sportév legnagyobb tragédiája. nem ismertem, nem találkoztam vele soha, csak a tv-ben láttam a közvetítések során. és igazából úgy is megírhatnám ezt a post-ot, hogy nem említek nevet, helyszínt, időpontot. de felesleges. sajnálom, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy olthat ki egy ember egy másik életet. mi lehet az a kicsi kis zárlat az idegsejteiben, ami kiváltja nála azt a mérhetetlen emberutálatot, hogy képes kést döfni és az megforgatni egy lélegző, fél órával korábban még vidáman mosolygó emberi lényben. mert Cozma számomra elsősorban volt ember és azután egy nagyszerű kézilabdás. Nem ilyen halált érdemelt és legfőképp nem most. Ő sem és természetesen más sem.
A másik oldalon azonban szintén nem értek valamit. amikor kiderült, hogy az elkövetők cigányok, vagy ha úgy tetszik roma etnikumú személyek, akkor az országban megint megindult egy olyan utálathullám, ami undorító. Igen, vannak problémák a cigányokkal, de könyörgöm, ne általánosítsunk már! nekem vannak olyan roma ismerőseim, akik rendesen dolgoznak, tisztességesen élik az életüket és soha senkit nem bántanának. Ők nem felelnek ezért a tragédiáért és a többi hozzájuk hasonló sem. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy azért a magyar társadalom évek óta fennálló romaellenes magatartása is hozzájárul a hasonló "bombák" robbanásához. mert ha valakit nem becsülnek meg, nem tisztelnek, nem adnak munkát, szeparációra kényszerítenek, attól senki ne várja, hogy tapsikolva fog mindent tűrni. Ha valakinek nincs lehetősége az általunk normálisnak tartott életre, akkor igenis kerülhet vakvágányra és könnyen bűnözővé válhat. Félreértés ne essék, nem azokat védem, akik azt a kést lendületbe hozták. Senkit nem védek. De egyszerűen annyira nyomon követhető a köz hozzáállásán az a bizonyos sztereotipizált magyarság, hogy az már szégyen. Mindenki azt mondja, hogy meg kell oldani a romakérdést...na ja, csak nem úgy, hogy fújjogunk meg köpködünk a másikra. Elvégre nekünk kéne példát mutatni.....vagy épp ezt tettük eddig??
R.I.P Marian Cozma!
"annyira jó eggyé válni veled"...csak ennyit mondott. én pedig átöleltem.
